Szélessáv-kereső


 

 

Településünk története Arkáról

 Kedves Látogató!

Arka a Zempléni-hegység észak-nyugati részén fekszik, hegyekkel teljesen körülvett, széltől védett kicsi abaúji község, ahonnan egy

 arka-a-tohegyrol.jpg

dőlőúton lehet eljutni a közeli Korlátra, vagy a kék-túra útvonalon Regéc,Mogyoróska irányába. A falut először Corladus de Archay néven említik egy 1268-ban már átírt okmányban.Sorsa mindig erősen kötődött a boldogkőváraljai várhoz, hisz annak fentartásához már Brankovics vajda(1427-1453) idején is 7 jobágyporta járult. A 15-16 sz.-ban egyik földesúr kezéből a másikba vándorolt. Végül 1700 körül Szelepcsényi prímáshoz került zálogképpen, aki a jezsuitáknak ajándékozta. 1715-ben mindösszesen 5 jobbágycsalád lakott itt. 1800- as években a jezsuitáktól a Péchyekhez került, akik hozzáfogtak a benépesítéséhez, 62 lakott házról tudunk 459 lakossal. A község lélekszáma az 1920-as évekre a felére apadt. Ma is a legkisebb lélekszámú településekhez tartozik. Jelenleg 100 fő körüli a lakosok száma.

Nevezetességei:

Működött a falu közepén egy vízimalom, amiről már csak egy nagy malomkő tanúskodik. Egy másik a falutól följebb a patak felső szakaszán volt- a krónika szerint már 1671- ben is rozzant állapotban:"...ezen házikókon felül a sötét Völgy Torkában ennek előtte hajdan volt malom, de azon kevés víz mián pusztán hatták, most már ha malom nem is,de puskaportörőt csinálhatni rajta." A falut átszelő patak erről kapta a Malompatak elnevezést.

Református templom1794 és 1798 között épült fel torony nélkül, a torony csak később 1911-ben épült a templomhoz, Mitró Ferenc kassai építész tervei szerint. A torony 23 m magas. 97 kilógrammos harangját 1911-ben öntötte Egry Ferenc,Kisgejgőcön

reform_tus-templom-.jpg

Római katolikus temolom 1903-ban épűlt Jézus Szent- Szíve tiszteletére                                          

 katolikus-templom-.jpg

Tóhegy őskori vár

t_hegy.jpg

 

Tóhegyen és Leányhegyen 1896- ban végeztek ásatásokat és egy bronzkori települést védő, kőből épült sáncot találtak . A sánc több mint 1 km hosszú (eddig feltárt rész 1650 m) és egy méter magas lehetett. Az ásatásokat Mihalik József végezte, a védősánc mellett kőkorszaki cserepek és kőeszközök is előkerültek(i. e 16000 éves)                  A Tóhegyről körpanoráma nyílik a környező településekre, valamint a boldogkői várra. Tiszta időben Kassáig ellátni. A hegy tetején van két tó, ami esőzésekkor és hóolvadáskor megtelik. Innen az elnevezés Tóhegy. Nagyon szép fényképeket lehet készíteni!  

 Szamárút : A hagyomány szerint nevét onnan kapta , hogy ezen az úton hordták szamarakkal a vizet a Boldogkői vár ciszternájába, mivel a várnak nem volt kútja. A községből ezen az úton is el lehet jutni a várba.

                                                                                     Varkoly Ferenc

 

 

 

 


© 2009. Minden jog fenntartva Impresszum